A ZeneVarázslat mozgalom

A ZeneVarázslat mozgalom célja, hogy a gyermekek a komolyzenével közvetlen formában találkozhassanak, nem a hagyományos, eddig megszokott módon.

ZeneVarázslat – avagy a hangok mögött rejlő üzenet

A ZeneVarázslat program megálmodójaként célunk az volt, hogy minél közelebb hozzuk a gyermekekhez a klasszikus zenét; versekkel és kötetlen beszélgetésekkel segítve annak megértését, hogy mit is üzennek nekünk a zeneszerzők a hangokon keresztül.

Célunk megvalósításaként született meg a ZeneVarázslat koncert, ami egy interaktív program. Rövid négykezes karakterdarabok magyar költők verseivel összekapcsolva adják a koncert gerincét. A versek elhangzása után a képzeletük, fantáziájuk segítségével feltárul a gyermekek előtt a hangjegyek mögötti titokzatos és csodálatos világ.

A 2018-as évtől Várnagy Andrea zongoraművész már leányával, Farkas Lilivel rendszeresen ad négykezes zongorakoncerteket. A világon talán egyedülálló Anya-Lánya párosuk különleges hangulatot hoz a közösségekbe és a fiatal művész jelenléte inspirációt adhat a zenetanulásra a közönség soraiban ülő gyermekek számára.

Farkas Lili a Nemzet Tehetsége ösztöndíj keretében a Mozarteum „Különös Tehetségek” osztályának is hallgatója volt, Rohmann Imre tanítványa és jelenléte motiváció a zenetanuláshoz a hallgatóságban ülő gyermekek számára. Farkas Lili 2019-től a Zeneakadémia „Rendkívüli Tehetségek Osztályában” folytatja tanulmányait.

Számunkra nagy jelentőséggel bír a klasszikus zene terjesztése, és ezt szeretnénk olyan rétegek felé is elérhetővé tenni, akiknek különben esélye sem lenne annak megismerésére, ill. a minőségi zenei nevelésre. Ezért minden évben, így 2023-ban is a ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny a szerdai napon két ZeneVarázslat koncerttel veszi kezdetét. Ezeken a koncerteken 500 helyi és környékbeli gyermek vesz részt az általános iskolás korosztálytól a középiskolásig. Érkeznek gyermekek az iskolákból, a zeneiskolákból, a gyermekotthonokból és a családsegítő szakszolgálatok kíséretében is.

ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny

A ZeneVarázslat mozgalommal Várnagy Andreának a koncerteken túl és a fenti célokat meghaladva és fejlesztve célja a tehetséggondozás; egy-egy kiemelkedő tehetség útját a jövőben is figyelemmel kíséri és segíti szakmai előrejutásukat, akár közös koncerteket szervezve. Fontos az arra való törekvés, hogy a zongorát tanuló fiatalok a pódiumon is megmutathassák és összemérhessék tudásukat, és egy közösségformáló, barátságos hangulatú versenyt szervezhessünk immár 7. alkalommal 2023-ban. Az elmúlt évek alatt a ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny az egyik legkedveltebb klasszikus zenei eseménysorozattá vált.
A hetedik alkalommal is fontos célkitűzésünk lesz, hogy „összművészeti” hangulatot varázsoljunk a programsorozatba.
Minden évben egy képző- és irodalomművészeti kiírás színesíti a verseny programját. A versenyfelhívásban kérjük a versenyző gyermekeket, hogy rajzban vagy egy irodalmi írásban, versben fogalmazzák meg, mit is rejt számukra a hangok mögötti világ és mit éreznek a darab eljátszása közben. Szeretnénk, hogy a gyermekek szabadon engedjék fantáziájukat és képzelőerejüket. Az elkészült művekből a verseny közben kiállítást rendezünk, és a médiafelületeinken is közzétesszük. Ezt egészíti ki jövő évben egy új kezdeményezésű foglalkozás, egy ún. improvizációs kurzus is. A négykezes zongorázásban az is különleges, hogy egy zongoránál ülő két ember egymásnak nemcsak partnerei, hanem egymást egészíti ki. Ez a esemény fejleszti a kreatív energiáikat és megtanítja számukra, hogy legyenek nyitottabbak egymásra. 

A ZeneVarázslatról

A Zenevarázslat program megálmodója Várnagy Andrea zongoraművész, zenei munkássága egyik legfontosabb céljának tekinti, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét; versekkel és kötetlen beszélgetésekkel segítve annak megértését, hogy mit is üzennek nekünk a zeneszerzők a hangokon keresztül. A program küldetéséről Várnagy Andrea részletesen mesél az Echo TV műsorában, melyet itt tekinthetnek meg: